Still waiting

 Áhhh! dicsak buksi miván vélem. össze-vissza fel-le jobbra-balra cikáznak a dolgok és nemtalálom meg az egyensúlyt a fejemben. Szandi már csak egy rossz emlékként maradt meg a tudatom mélyén. Olyan szinten kiábrándúltam, hogy az hihetetlen. Hogy tudtam valaha is szeretni egy kölyköt? Nemrég találkoztam vele és azt vettem észre, hogy nemcsak nemérzek semmit, de már nem is vonzódom hozzá. Soha nem tudtam vele beszélni, 2-3 mondatnál többet párhuzamosan, a találkozásaink 70%-a csak csend volt, mert ha én elkezdtem vmit mondani, vagy kérdezni 1-2 szavas válaszokat kaptam. legutóbbi találkozásunk után pár nappal írt, hogy sűrűbben is találkozhatnánk, de én nem akarok szóval kibujtam egy olyannal h "majd megbeszéljük". nem jelent nekem már semmit. 

Anikó nem bízik az érzéseimben. lehet, hogy régebben elég gyerekesen álltam a dolgokhoz, de énis változom. amit elbasztam megpróbálom jóvátenni. lehet, hogy lassan fog menni, de mindent megteszek. ha eddig tudtam rá várni, akkor ezentúl is képes leszek. tudom, hogy megéri. hiányzik... eszméletlenül...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.